2008 tavaszán újabb túraötlettel álltam elő Ágasváron. Igazából a Muzsla-Hidegkút környékére gondoltam, de rájöttem, hogy túl nagy kört nem érdemes tervezni, mert akkor teljesítménytúra jellege lenne ennek a közös túrázásnak, s itt nem ez a cél. Végül a Nyikom-nyereg-Nagyparlag-Hidegkút irányt sikerült megcélozni. A túrát valamilyen megfontolásból május 31-re tettük. Féltem, hogy akkor nagyon meleg lesz már. Sejtésem beigazolódott. Mondhatnám, hogy elég meleg volt már, a növények elburjánztak. Ennek meg is lett az átka. Mindenesetre az allergiások nem örültek a sok pollennek, bogárnak. Május 30-án este nagyjából a társaság háromnegyede megérkezett a házba (a többiek csak másnap csatlakoztak). Mi is nagy nehezen elindultunk négyen Gyöngyösről este 6 felé miután hárman segítettek nekem meglocsolni a halom növényt úgy 45 percen át. Így jár az, akinek sok növénye van és ráhagyják a locsolást. J

Sajnos a szombat reggeli elindulás a háztól kissé későn történt meg (tudható ez be annak, hogy a jó húsz ember nem reggelizett meg időben és egyszerre). Már többen vártak lent minket Mátrakereszetesen 8:45-től. Amikor elindultunk le Keresztesre, én ahogy tudtam rohantam, hogy mielőbb leérjek, s ne várassam meg őket. Bátyám is elég morcos volt, de próbáltam elmagyarázni, hogy ez nem úgy megy, ahogy gondolja. Kb. 9:20-ra leértem, megvártuk a csapat végét is, majd 9:40 körül elindultunk. Összegyűltünk vagy harmincan, én reméltem, hogy mindenki észreveszi, ha egy ismerőse eltűnik, mert ennyi emberre képtelenség figyelni, pláne, hogy helyenként úgy meg tud nyúlni a sor. Elindultunk a Nyikom-nyeregbe, a piros kereszten mentünk fel jó kaptatós úton. Az Erdész-réten megálltunk. Ott már éreztük, hogy nagyon meleg lesz ma, eképp sokan vetkőztünk. Előkerült a rövidnadrág. No nekem később be is tett a rövidnadrág, mert a sok növény olyan allergiás reakciót váltott ki a lábamon mintha ezeregy méhecske csípett volna össze. A foltok vagy három napig megmaradtak.

A Nyikom-nyeregbe érkezéskor már kellően izzadtunk a melegben. Kicsit megpihentünk az árnyékban, majd megirányoztuk a nyerget, a zöld jelzés megtalálása után levágtattunk a Zám-patak völgyébe. Elég érdekes volt a jelzés, mert hol megtaláltuk, hol eltűnt. Aztán valami favágók segítettek, hogy menjünk le a völgybe, s ott rátalálunk. Nagy kidőlt ágak között haladtunk a völgyben egy darabig. Miután a jelzés átment a patak másik oldalára, akkor mi is követtük. Vittünk színt a túrázásba: csalánoson át tudtunk csak megközelíteni egy kidőlt fát, amin átkeltünk a patak felett. Azt hiszem itt emlegettek egy páran, amiért arra hoztam őket a csalánba. A völgy irtó hosszú volt, a végén már azt hittem, hogy elvétettük az irányt, s nem váltottunk Nagyparlag felé ott ahol kell. Szerencsére egy idő után véget ért a völgy s ott röpke időre megálltunk, bevártunk mindenkit. De amikor ott álltunk, észrevettük, hogy egyikünkön-másikunkon nem egy kullancs mászik fel (akár még hosszúnadrágon is. A csúcs 5 kullancs/ember volt! Na akkor úgy döntöttünk, hogy itt ne álldogáljunk, mert ellepnek minket a kullancsok. 

Mentünk tovább Nagyparlagra, ott töltöttük a „hivatalos” ebédidőt, ki-ki elővette a szendvicsét, almáját, csokiját, esetleg kolbászt. Kezdtek lassan kifogyni az folyadékkészleteink. Megemlítettem a többieknek, hogy sajnos ennek a résznek nagy hátránya, hogy az ember turistaúton nem sok forrást talál. Mi a túra 17. kilométere környékén tudtunk először vízhez jutni. Felkészítettem a csapattársakat arra, hogy még 4 km és forrás, ahol mindenki meg tudja tölteni majd a kulacsát.

Nagyparlagon sajnos nagyon kevés árnyék volt, így egymás mellé kuporodtunk, mert érthető módon senki nem akart a tűző napon ülni. Láttam, hogy a meleg tikkasztó, voltak fiúk akik már csak egy túrásnadrágban jöttek tovább, mások viselték a meleget csakhogy ne szúrkálja őket össze a növényzet. Hidegkútra menet ismét egy bozótosabb rész következett, a ház előtt egy jó másfél kilométerrel már arról beszélgetttünk, hogy milyen jó lenne egy hidegvizű medencébe beugrani, de ha csak egy hűs zuhany alá állhatnánk már az is jó lenne. Van aki fagyiról álmodozott. Ami azt illeti, a forgalom sem volt nagy a Mátrában. Csak Nagyparlagon találkoztunk emberekkel.

Hidegkútra 3 óra felé érkeztünk, a várva várt forrást mindenki megrohamozta. A pechünk az volt, hogy gyengén folyt belőle a víz, s mivel mindenki töltött vagy 1,5-2 litert az eltartott vagy 5 percig is. Csak látni kellett volna az emberek arcát amikor ittak a friss, hideg vízből! Felfrissülésünk után útnak indultunk a Kaszab-rét felé. Voltak akik bevállalták a Tót-hegyest is, mert úgy érezték kell még annyi plusz. Én a többiekkel a kocsiúton haladtam a Kaszab-rét felé, mert egy jó páran nem vágytunk már szúrós fűre. Mellesleg én semmilyen fűre nem vágytam, a lábam csak úgy égett. A víztől meg csípott. A Kaszab-réten vártuk a többieket, de csak nem jöttek. Amikor elég sok idő eltelt már, kitettünk egy fára egy lapot amire ráírtuk, hogy elindultunk Ágasvár felé, majd útközben utolértek.

A társaságból páran Fallóskúton Keresztes felé vették az irányt, mert mentek haza. Mi páran ott maradtunk, s a füvön ülve vártuk a többieket. Közben uzsonnáztunk. Aztán csak elindultunk, mert felhősödött, s úgy voltunk vele, a többiek tudják merre kell jönni, úgyis utolérnek minket. Talán egy kilométert tettünk, s már jöttek is. Aztán onnantól együtt haladt a csapat. Amikor lefelé mentünk Fallóskútról, már elég felhős volt az ég, ennek ellenére nem tartottunk semmitől, csak aztán a Vándor-forrásnál hallottuk, hogy valahol dörög az ég. No, gondoltuk, ez még messze van. Na igen, de aztán a dörgések hangjának erősödéséből arra következtettünk, hogy ez igencsak errefelé jön és gyorsan. Akkor még a csapat java együtt volt, mondtam nekik, hogy lóduljunk meg, hisz Ágasvár (a th.) már csak 20 percre van. Persze addig bármi történhet, s keményen el is ázhatunk, ha nem sietünk. Szedtük a lábunkat felfelé, ahol lehetett rövidítettünk. 

Mire felértünk már intenzíven dörgött, de szinte egy hullámban értünk fel a házhoz. Jánosék már vártak minket, még készítettünk egy csapatfotót, ugyan hiányos volt: Bátyámék már Fallóskúton elváltak tőlünk. 18:30 lehetett. Sokan voltunk, mindenki első akart lenni a fürdésben, hogy megválhasson a sok portól, kosztól, ami ráragadt az izzadtsággal. Nem volt egyszerű eldönteni, hogy a jó húsz ember hogy menjen zuhanyozni, de végülis a törülközők akasztási sorrendjében fürödtünk. Még a ház előtti lépcsőn átbeszéltük a túrát, s vártuk az esőt. Talán fél óra sem telt bele mire Ágasváron is szakadt az eső. Egy jó kis nyári zivatar friss levegőt hozott. A vacsit nem kellett erőltetni, mindenki jóízűen fogyasztotta a húsos menüt és a sütit. S ahogy észrevettem altatni sem kellett senkit.

Azt hiszem a társaság ismét hozta a formáját, jól esett nézni, hogy a hőséghez képest mindenki jól viselte a körülményeket, s azért kellemes élményekkel tért haza.

Urbán Andi