|

Az Ágasvári
Turistaház
a Mátra nyugati
peremén,
Pásztótól tíz
kilométerre keletre,
Mátrakeresztes és
Mátraszentistván között
nagyjából félúton
helyezkedik el. A 21-es útról
Pásztót elérve már
távolról feltűnik Ágasvár
jellegzetes hegyes kúpja. A házat
autóval teljesen megközelíteni nem
lehet, az utolsó néhány
kilométert kizárólag gyalogosan lehet
megtenni.
Mátrakeresztesről
a piros jelzésen haladva
körülbelül 45 perces
séta után érhetünk fel a
turistaházhoz, míg
Mátraszentistvánból indulva a
kék jelzést követve kicsit
több, mint 1 órán át, de
nagyjából szintben haladva juthatunk el
a Házig.
A Házhoz érve
kifújhatjuk magunkat a
ház melletti tisztáson, vagy
betérhetünk a büfébe.
Ha kellően
kipihentük
magunkat, érdemes a kék
háromszög jelzésen
felmenni a ház mellett magasodó
Ágasvár csúcsára, ahonnan
tiszta időben a Magas Tátra vonulatait is
megpillanthatjuk.
A Ház
környezetében
található a Csókakő
és a Bárány-kő, mely a
magyar
sziklamászók kedvelt
találkozóhelye, valamint a Csörgő-lyuk
barlang, mely szűk járatai miatt nehezen, és csak
hivatásos barlangászok felügyelete
mellett látogatható.
Mivel
az
Ágasvári Turistaház a
környező
településektől távol, erdővel
körülvett területen fekszik,
ezért a viszonylag alacsony
fényszennyezés miatt
rendkívül kedvelt
hely Magyar
Csillagászati Egyesület amatőr
csillagászai
számára is, akik a turistaház mellett
fekvő tisztást egyszerűen csak
észlelőrétként
emlegetik. Ha szerencsések vagyunk, minden bizonnyal
szívesen tartanak nekünk bemutatót,
akár
nappal is!
A Ház
alatti völgyben folyik a
Csörgő patak. Szemben
emelkedik
a Som-hegy, ide látszanak Falloskút
nyaraló épületei és a
mátraszentistváni sípálya.
A
turistaház
ablakából közvetlenül
rálátni a Piszkés-tetői
csillagászati obszervatórium
kupolájára, mely tovább fokozza a
csillagászat szerelmeseinek
hangulatát.

A
Háznál számos turista
útvonal fut össze. Itt halad el az
országos
kék jelzés is. Az Ágasvári
Turistaház OKT
bélyegzőhely
is egyben.
|